Híres szülöttek, művészek
Frissítve: 2014-10-15, Dévai-Szele Zsuzsanna
PUNGOR ERNŐ ( kémikus ) 1923. október 30-án született Vasszécsenyben. A szombathelyi Faludi Ferenc gimnázium elvégzése után beiratkozott a budapesti tudományegyetem vegyészeti szakára. Az egyetem elvégzése után kiváló képessége és jó tanulmányi eredményei miatt, 1948-ban az ELTE-re nevezték ki tanársegédnek. Innen indult el kiváló nevelő és kutató pályafutása. 1951-től adjunktus, majd 1953-tól docens volt. 1962-ben lett a Veszprémi Egyetem tanszékvezető professzora, majd 1968 és 1970 között rektor- helyettese. 1970-ben újabb felelős munkakört vállalt a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Általános és Analitikai Kémia tanszék tanszékvezetőjeként és az MTA Műszaki Analitikai Kémia Tanszéki Kutatócsoportjának vezetőjeként. Kutatási területe az analitikai kémia, ezen belül elsősorban az ionszelektív elektródok és az áramló oldatos elemzés voltak. Jelentős szerepe volt a magyar kémiai műszergyártás megteremtésében. A tanszéki munka mellett több más felelősségteljes munkakört is elvállalt. 1972-1981 között volt a Vegyészmérnöki Kar dékánja. 1990-1994 között a kutatásért és fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB), és az Országos Atomenergia Bizottság, valamint 1992-1994 között a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke volt. 1999-ben a kormány Tudományos Tanácsadó Testületének a tagja. Több neves hazai és külföldi folyóiratnál időközönként főszerkesztői vagy szerkesztői munkát vállalt. Számos hazai és külföldi szakmai egyesületnél vállalt tisztséget. A Magyar Tudományos Akadámia 1967-ben levelező, majd 1976-ban rendes tagjává választotta. Nyugdíjba vonulása után az egyik fő munkaterülete az általa 1994-ben létrehozott Bay Zoltán Kutatási Alapítvány vezetése volt. Pungor Ernő sikerekben gazdag életútjának társadalmi elismerése már életében megtörtént. Ezt bizonyítják a különböző kitüntetések: Than Károly emlékérem (1964,1984), Hanus Érem (1966), MTESZ-nagydíj (1969), Állami Díj (1973), Kiváló Feltaláló (1976, 1979), Schulek Emlékérem (1976), Robert Boyle Aranyérem (1986, 1996), Pro natura (1986), Talanta Aranyérem (1986), Jendrassik Loránd Emlékérem (1988), Akadémiai Aranyérem (1988), MTESZ-díj (1989), Fraunhofer Érem (1993), Gábor Dénes-díj (1995), Magyar Örökség Díj (1999). Életének 84. évében 2007. június 13-án hunyt el Budapesten. Szülőfalujában 1993 novemberében a település első díszpolgárának választották, 2007. november 17-én róla nevezték el a község teljesen felújított és kibővített művelődési házát. Dr. TÓTH JENŐ (szalézi szerzetes tanár) 1917. november 17-én született Nagyasszonyfalván (ma Vasasszonyfa), tíz gyermekes család hatodik gyermekeként. Esztergomban érettségizett a bencéseknél, 1938-ban, majd a szaléziakhoz került tanárjelöltnek Nyergesújfaluba. 1941-ben Torinóba küldik szentírás tanári szakra. Itt érte meg a II. világháború bombázásait. 1943-ban az amerikaiak szicíliai partraszállása idején haza kellett jönnie, tanulmányait itthon fejezte be. 1945-ben szentelték pappá. Két évig tanított a szaléziak főiskoláján, de 1950-ben a szalézi rend működését betiltották, az ÁVO-sok teljesen kiürítették a rendházat, földönfutóvá vált. Bajóton kapott kántori állást, majd Nyergesújfalun, Pázmándon, 1956-os tevékenysége miatt egy évig volt börtönben, Székesfehérváron, Kistarcsán majd Tökölön, ezután Vasszécsenybe került nagynénjéhez. Falunkban kapott kántori állást, de több éven keresztül rendőri felügyelet alatt tartották. Zenét és nyelveket tanított vasszécsenyi gyerekeknek, egy feljelentés kapcsán ezen tevékenysége miatt eltiltották a nyilvános misézés jogától 1968-ban. 1973-tól káplán, majd Kis József kanonok 1977-ben bekövetkezett halála után a falu plébánosa. 1989-ben kántortanfolyamot indít az egyházmegye megbízásából, ugyanebben az évben a szombathelyi szalézi intézet igazgatójává választják. Megbetegedett, és 1990-ben visszakerül Vasszécsenybe. Egyházközségi újságot alapított Üzenet néven, megszervezte a Liszt Ferenc cserkészcsapatot, a Kinga Énekkart. 1993-ban elindította a plébánia építését, a tervezéssel Makovecz Imre egyik irodáját bízta meg. 1995-ben mondta aranymiséjét az elkészült közösségi ház udvarán. 2000. augusztus 1-től a szombathelyi Szalézi Intézet vicariusa. SZKOK IVÁN festőművész 1944-ben születtem Vas megyében. Édesapám vizimolnár- malomtulajdonos volt a Gyöngyösön. Fiatal korában kedves zsánerképeket festett olajfestékkel. Édesanyám tehetséggel zongorázott és rajzolt. Tanultam Lipárton, Visegrádon, majd Budapesten a Képzőművészeti Gimnáziumban és az Akadémián, ahol mesterem a XX. század volt, a század nagy művészei, - Tenk László barátom szavait idézve. Életem legnagyobb élményét jelentette a sorsszerű találkozás Rembrandt "A tékozló fiú" című festményével, a leningrádi Ermitázsban. Az volt az én igazi mesteriskolám, az útkeresés nehéz próbatételén az első, a nulla kilométerkő, LÁTÓKŐ, ahol a lábamat megvethettem, és fogalmat kaphattam a szédítő magasságokról és mélységekről. Lenyűgözött a teremtés mindenhatósága és annak a felismerése, hogy a művészet valójában filozófia, a gondolat kifejezése és láthatóvá tétele. Felértékelődött előttem a reneszánsz világa, az enciklopédisták példamutatása. Csodálni kezdtem Csontváry panteizmusát. Megutáltam a műfaji korlátokat és főleg a cinizmus minden formáját. Kiszakítottam magamat az absztrakt, nonfiguratívnak nevezett, idős hölgy öleléséből. Újra beiratkoztam az Akadémiára, a természet akadémiájára. Tanárként tanulva tanítottam az I. István, a József Attila, vagy a Művészeti Gimnáziumban, vendég voltam a Főiskolán. 1974-ben, Budapesten a Műcsarnokban, önálló kiállításom alkalmával kiállítottam a festett szobraimat és domborműveimet (pl. Aphrodite születése). 1976-ban, a Stúdió Galériában bemutattam a színes, negatív öntvényeket (pl. Euridike 1975). Akik ismernek engem, azok számára összeforrott a nevem az Országos Tárlatokért vállalt küzdelemmel, a kortárs művészet érdekében, hivatkozással a Műcsarnok Alaptörvényére. Harcoltam a kultúrpolitika képmutatása ellen, amely eltűri a múzeumi banditizmust, a múzeumi korrupciót, - mind a mai napig. Az "ESKÜVŐ 99" botrányos megrendezése miatt a Műcsarnok előtt, illetékességből egy performansz keretében tiltakoztam. A magyar művészek néma tüntetése tett engem a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetsége elnökévé. 2000-ben lemondtam a tisztségemről, befejeztem az értelmetlen, az ügyhöz méltatlan perek sorát, a globális túlerővel szemben. Az életemet mentettem. Ars longa, vita brevis. De a még száradó, vagy talán még el sem kezdett képek sorsa izgat, mint a nemzet jövőjét meghatározó élveszületések száma. Szkok Iván http://www.szkokivan.hu/
Kapcsolódó fénykép album
Híres szülöttek, művészek
2014-03-24
videri.hu